Bűnmegelőzési információk!

Bűnmegelőzési Osztály

Cím: 6000 Kecskemét, Batthyány u. 14. Telefon: +3676/513-300/3027 Mobil: +3620/560-5146

Az Európai Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, ez a nap azóta számos országban, így 1993 óta Magyarországon is az áldozatok napja. A jeles nap alkalmából a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Bács-Kiskun Vármegyei Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Kecskeméti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közös interaktív kiállítással készül, mely ingyenesen megtekinthető lesz a Kecskeméti Malomközpont 2. emeletén, 2024. február 22. és 2024. március 4. között.

Bővebb információ az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg:

LÉLEKKETREC – ELADOTT ÁLMOK

Párbeszéd a jövőnkről

Az ukrán-orosz, majd az izraeli-palesztin háború elkerülhetetlenné tette az eddigieknél súlyosabb következményekkel járó világgazdasági recessziót” – írja a Moody’s Investors Service.

Az IMF (a globális fejlődés csökkenésének és az infláció növekedésének prognosztizálása mellett) kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre adott válasz közelebb visz a válság okainak és következményeinek megszüntetéséhez.

Érezzük a háborúk negatív következményeit, a gazdasági válság társadalmi- és erkölcsi válsággá növekedését szerte Európában, így Hazánkban is.

Az Alaptörvény VI. cikke szerint „(3) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez.”

Demokratikus kötelessége tehát minden hazájáért felelősséget érző magyar embernek az, hogy megismerje és terjessze azokat a legnyilvánvalóbb közérdekű adatokat, amelyek Magyarország jövőjét meghatározzák.

Ezért szükséges olyan nyilvános, mindenki számára elérhető konferencia rendezése, amelyek a parlamenti és parlamenten kívüli pártok, a civil szervezetek és a természetes közösségek kifejtik álláspontjukat a jövőnket meghatározó kérdésekről.

Legyen ez a konferencia alapja az idei választásoknak, hogy a választók tudatosan és ne „tiltakozó voksolással” bízzák meg képviseletükkel az arra érdemes személyeket.

Mivel az IMF körültekintő elemzéssel állította össze kérdéssorát, legyen ez a konferencia tematikája, a jelenlegi (föderatív) és ennek alternatívája (a konföderatív) társadalomszervezés szemszögéből egyaránt végezve az elemzést, időpontja pedig a márciusi és áprilisi hetek szombatjai, május 4-i zárórendezvénnyel:

  1. 03. 16.     A föderáció és a konföderáció alapjai

Istenhit. alkotmányosság, társadalomszervezési módszer, dominancia, hatalomgyakorlási- és birtoklási jog, képviseleti rendszer, integráció vagy koordináció, az ember minősítése

  1. 03. 23.     Humanitárius válságra adott válasz

Család és korosztályok, terület, istenhit (vallás), nemzetiség, nevelés-oktatás, egészségügy, nem anyagi érték (kultúra, tudomány), védelem

 03. 30.     A további gazdasági széttagoltság megelőzése

Gazdaság, környezetvédelem

  1. 04. 06.     A globális likviditás fenntartása

Mezőgazdaság és élelmiszeripar, Ipar, Szolgáltatás, Vendéglátás, (idegenforgalom), Kereskedelem, Közlekedés és szállítás

  1. 04. 13.     Az adószorongások kezelése

Államháztartás (költségvetés)

  1. 04. 20.     Az éghajlatváltozás kezelése

Mi az éghajlatváltozás? Milyen tényezők okozzák az éghajlatváltozást? Milyen következményei vannak az éghajlatváltozásnak? Mennyiben érint ez minket? Meg tudjuk állítani az éghajlatváltozást?

  1. 04. 27.     A világjárvány megszüntetése

Elszigetelés, Mentális hatás, Reintegráció (helyreállítás)

  1. 05. 04.     Záró találkozó

Közös nyilatkozat

A konferencia rendezési elvei

Minden előadó azonos időt kap.

Az előadások tartalma és formája nem tartalmazhat személyre vonatkozó becsmérlést és nem szíthat gyűlöletet.

Az előadás nem hivatkozhat titokra, vagy a politikai korrektségre.

 

A Konferencia zárónyilatkozatát az előadók zoom-találkozón készítik el, 2024. április 3-án. Ezen a találkozón résztvevők jogosultak a zárónyilatkozat aláírására. A zárónyilatkozat „közös”- és „külön” véleményt tartalmaz.

 

A konferenciához mindenki csatlakozhat, akár saját számítógépén (mobiltelefonján) keresztül egyénileg, akár településén kialakított közösségben.

A konferencián mindenki elmondhatja véleményét,melőzetes jelentkezés alapján.

Az egyes konferencia-napok belépés kódjai, valamint a jelentkezési lapok a konferencia honlapján érhetőek el. (https://nemzetiegyseg.com/Tortenelmi_alkotmanyossag/Konferencia/konf_index.html)

 

Kelt Szegeden, 2024. február 1-én.

 

Tisztelettel:

  1. Halász József, jogász, programozó matematikus, számítástechnikai szakrevizor, a konferenciát rendező, pártrendszertől független közösség tagja

Személyi jövedelemadó 1 %-a

 Tisztelt Adózók!

 Biztosan hallott már róla, hogy Kéleshalom községben a korábbi években létrejött egy közhasznú alapítvány, amely Kéleshalom Község fejlődését hivatott szolgálni.

A 2023-as időközi választások után Kéleshalom Közégi Önkormányzat az alapítvány kuratóriumi tagságát megújította, majd elkezdődött a munka pénzügyi és egyéb hiányosságok pótlására, így a 2022 adóévre benyújtott SZJA bevallásokban felajánlott 1%-ok már megérkeztek hozzánk, ezúton is köszönjük.

Magánszemélyként 2024-ben is dönthet úgy, hogy megfizetett személyi jövedelemadójának 1%-át felajánlja regisztrált civil szervezetnek, további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek, vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak.

Kéleshalom Község Fejlődéséért Közalapítvány  alapító okiratban foglalt célja: „A kéleshalmi óvoda, iskola és művelődési intézmények támogatása, ezen belül az Önkormányzati kötelező feladatok közül a közművelődési feladatok ellátása, A helyi infrastruktúra fejlődésének előmozdítása, Az országos jelentőségű természetvédelmi terület (ősborókás) védelme, megismerésének támogatása”

Amennyiben egyet ért a fenti célokkal , és ezek  támogatásával, úgy kérem,  támogassa alapítványunkat adója 1%-nak felajánlásával.

Adószámunk:    18353578-1-03

Köszönettel:

Maruzsa Valéria Veronika polgármester

Klucsics Csaba a kuratórium  elnöke

Kutatáshoz segítség kérés!

Tisztelt Kéleshalmi Lakosok!

2023-ban felgyorsult a kerti lucfenyők pusztulása hazánkban. A Magyar Kutatási Hálózat debreceni Atommagkutató Intézetének klíma- és környezetkutatóiként tanulmányt készítünk, amely felhívja a figyelmet a klímaváltozás hazánkat is érintő, gyors jelenségeire, hatásaira.

Arra kérjük a lakosságot, hogy segítsenek képet alkotni az elmúlt évben tapasztalható kerti lucfenyő pusztulásról egy három kérdéses kérdőív kitöltésével, amely mindössze fél percet vesz igénybe. Fontos, hogy a község lakosainak megfigyelései is bekerülhessenek az adatbázisba.

A kérdőív linkje:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdgnK7dght-8hIoG-MMtrtPix-k113xhzbu3fl-OJFGgdbKsA/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0

Együttműködésüket előre is köszönettel vesszük.

Sikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánva,

Tisztelettel,

Dr. Lisztes-Szabó Zsuzsa